Rendelőnk telefonszáma:

+36 20 296 0875

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930

Gyermekeink hosszútávú egészséges szájhigiéniájának érdekében szülőként, már idejekorán tudatosan kell terveznünk a kicsik fogászati kezeléseit is. Nem elég tisztában lenni a helyes szájápolás szabályaival, ugyanilyen fontos edukálni és fokozatosan hozzászoktatni őket a fogorvosi rendelők hangulatához és a vizsgálatok menetéhez is. Az alábbiakban összegyűjtöttünk pár fontos tudnivalót a témával kapcsolatban.

Ahhoz, hogy gyermekeinknek felnőtt fejjel minél kevesebbszer legyen gondjuk a fogaikkal, hihetetlenül fontos, hogy már életük első időszakában kiemelt figyelmet fordítsunk a megfelelő szájápolási szokások kialakítására. A mindennapi helyes fogmosás elsajátításán kívül, természetessé kell tennünk számukra azt is, hogy a fogorvos nem mumus, hanem egy “jó barát”, akit időnként helyes dolog felkeresni.

Jó, de legelőször mikor és miért?

Az Amerikai Gyermekfogászati Akadémia szerint a gyerekeket érdemes már a fogzás első idejében 6 és 12 hónapos kor között fogorvoshoz vinni. Egyfelől azért, mert ebben az életkorban a szakorvos már lát egy átfogó képet a baba szájüregéről és fejlődő fogazatának állapotáról, másfelől pedig a csemete már korán olyan meghatározó élményeket szerezhet a rendelőben, ami aztán nagyban megkönnyítheti a későbbi vizsgálatokra való felkészülést is. Ha a pici már az első látogatásnál pozitív élményekkel gazdagszik, a következőkben már nem lesz kihívás egy újabb, a fogorvosnál tett látogatás. A második kontrollt - ha az orvos más okból nem javasolja korábban - érdemes akkorra időzíteni, amikor már mind a 20 tejfog előbújt, de legkésőbb 3-4 éves korban mindenképp szánjunk időt egy következő, alapos gyermekfogászati ellenőrzésre.

Nem mindegy, hogy milyen fogorvoshoz megyünk

A legelső látogatás tervezésénél arra mindenképp figyeljünk, hogy a mi fogorvosunk nem feltétlenül lesz jó választás a kicsinek, hiszen a gyermekfogászat egy külön szakterület. Járjunk utána, hogy melyik orvos lesz igazán kompetens és praxisából adódóan bababarát. Már eleve a gyermekfogászatok enteriőrje sem olyan kimért, mint a “felnőtt” rendelőké. A sok színes játék és berendezés azonnal jobb kedvre deríti a kis pácienseket. A gyermekfogászok a türelem bajnokai, igazi fekete öves, animátori képességekkel is felruházott orvosok, akik semmilyen heves vagy szokatlan gyermeki reakciótól nem jönnek zavarba. Így nekünk sincs okunk az aggodalomra, ha gyermekünk minden törekvésünk ellenére mégsem lenne túl lelkes az első fogászati vizsgálattól.

Csak nyugodtan!

Igyekezzünk kiegyensúlyozottan, nyugodt lelkiállapotban érkezni, hiszen a gyerek mindenre rezonál, ami velünk kapcsolatos. Ha a szülő komfortosan és nyugodtan érzi magát egy szituációban az a gyerekre is hatással lesz. Próbáljuk az egész eseményt úgy interpretálni csemeténknek, mint egy játszóházi élményt. Figyeljük a testbeszédünket, a hanghordozásunkat, törekedjünk arra, hogy tőlünk szokatlan megnyilvánulásokat ne észleljen a kicsi ebben az új, különös helyzetben.

A jó példa ragadós!

Szervezzük úgy, hogy a kiválasztott gyermekfogszakorvos a mi szánkban is végezzen egy rutin ellenőrzést, hiszen ha a pici azt látja, hogy a szülővel is az történik, ami vele, akkor az a tapasztalat marad meg benne, hogy ez a procedúra természetes dolog.

Mit kell tennem vizsgálat közben? 

Az első alkalommal a gyermek vizsgálata rendszerint a szülő ölében ülve történik. A kisgyermek nyugalmának fenntartása érdekében bátran tegyük a  kezébe kedvenc játékát, és miközben zajlik az orvosi vizsgálat simogassuk vagy foghatjuk a kezeit. Beszéljünk  hozzá és mindvégig tartsuk őt stabilan, biztonságosan, mégis gyengéden. A fogorvos dolgát nagyban megkönnyíti, ha a pici nem ficánkol, hanem nyugodtan viseli a vizsgálatot. Viszont akkor sem kell megijedni, ha nem ez történik, hiszen egy profi gyermekfogásznak mindenre van egy „B” terve. Egy mocorgó, vagy épp sírdogáló gyermekhez is van „megoldókulcsa”, így leginkább arra fókuszálj, hogy saját nyugalmad végig megőrizd.

 


Visszahívást kérek


Grand Park Dental fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem